„Örülök, ha a gyerekeim néha mérgesek, mert akkor tudom, hogy minden rendben van velük”

Előtte milyen témákról írtál?

Korábban életmód témájú írásaim voltak, az is mind személyes volt. De szülés után az anyaság előtérbe került, és sok anyától kaptam levelet, visszajelzést, hogy nekik ez milyen jó erőforrás. Mert ők nem találták meg rögtön az egyensúlyt, emiatt megvolt az a félelmük, hogy lemaradnak valamiről a felnőtt életük kapcsán, és milyen jó, hogy tőlem meg nagyon pozitív hullámok érkeznek.

Mindig ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott voltál, vagy az anyaság változtatott meg?

Inkább azt mondanám, hogy alapvetően introvertált ember vagyok, és attól, hogy egy nagy cégnél dolgoztam, nagyon sok social inger ért. Bírtam, de nagyon sokat kellett visszatöltenem magam. Azt vettem észre, hogy amikor a kisfiammal vagyok, sok kreatív gondolat, meg energia kezd bennem működni. Amikor az ember elkezd kísérni egy másik embert az élete első hónapjaiban, akkor a saját életének az első időszakát is újraéli zsigerileg, nem tudatosan, és ez nekem nagyon jó volt. Én is elsőszülött vagyok, és az életem első hónapjaiban nagyon sok figyelmet és szeretetet kaptam, ebbe vissza tudtam térni.

Mennyi ideig voltál otthon a kicsivel?

Hároméves koráig.

Így is tervezted? Nem hiányzott a munka?

Szerencsés vagyok, mert voltak megkereséseim, így az alvásidőben dolgozhattam, tehát tudtam pénzt keresni, ami szerintem nagyon fontos egy nőnek. És nem azért, mert anyagias vagyok, hanem mert jót tesz egy nőnek, ha nincs annyira kiszolgáltatva, van feladata, és az agyi kapacitásait is ki tudja használni. Rugalmasan tudtam mellette dolgozni, de mégis otthon és együtt voltunk. Háromévesen ment bölcsibe, nagyon jót tett neki a közösség, én pedig akkor már vártam a kisöccsét. Tulajdonképpen a közös háromévünknek az összefoglalása lett az első kártyacsomagom, a Négy évszak, ami kifejezetten nagyon pici, másfél- kétéves gyerekek és szüleinek az egymásra hangolódását segíti elő mindenféle, nem kifejezetten játékeszközökkel, hanem olyan dolgok által, amelyek körülöttünk, a környezetünkben megtalálhatók.

Vagyis beigazolódott, hogy nem a legmenőbb, legdrágább játék kell a gyerek boldogulásához.

A kicsi gyerekeknek minden teljesen új, egy másfél- kétéves elbogarászik egy pár négyzetméteres területen is, és ebben segít, hogy mi az, amivel mi is tudunk hozzá kapcsolódni. Olyan játékok, amiket egyébként a nagyfiam inspirált, vagy én a saját gyerekkoromban játszottam sokat, úgyhogy ezek vannak összegyűjtve a négy évszak szerint, vannak beszélgetősek, vannak szenzorosabbak, és van olyan is, hogy fedezzük fel együtt az épített vagy a természetes környezetet, szóval nagyon változó.

Kik voltak a „tesztalanyaid”?  A barátok, ismerősök?

Nem, akkor már létrehoztam a Lassú gyermekkor profilt, amit kifejezetten ennek szántam, és azt már követték pár százan, úgyhogy rögtön értékesítettem, és nagyon jó visszajelzések jöttek.

A folytatás törvényszerűen jött a második gyermekeddel?

Tulajdonképpen igen, ahogy nőttek a gyerekeim, úgy bővültek a csomagok. 
Amikor megszületett a második, feltűnt, hogy rengeteg elérhető megosztás, tudásanyag van az anyaságról, de a kétgyerekesről nem volt. Altatás, etetés, szoptatás stb. ezekről mind végtelen információ van, de amikor ott volt két különböző életkorú, de mégis két pici gyerek, akkor szembesültem azzal, hogy senki nem mondta meg, hogy hogyan kell két altatást összehangolni, vagy egyáltalán, milyen buktatók vannak, hogy mi a kétgyermekes dinamika. És akkor kezdtem el erről posztolni, ami organikusan egy nagyon nagy felhajtóereje lett az oldalamnak. Sok követőm lett, és kiderült, hogy ez jó téma.

Jó téma, amihez sokan szeretnék megtalálni a kulcsot.

Igen, viszont megoldókulcs nincs, ezért arra próbáltam biztatni a szülőket, hogy fogadják el, a kétgyerekes dinamika az teljesen más, el kell felejteni azt, ami előtte volt. Mert egy gyerekre rá tudunk hangolódni, de itt van egy „átállási” idő, ami hetek, hónapok, de akár évekbe is telhet. Megvan a maga szépsége, de senki ne támasszon magának olyan elvárásokat, amik nem fognak teljesülni egy pici, meg egy kicsi gyerek mellett.

A visszajelzések, kommentek alapján, hogy látod, más is le tudott lassulni?

Sokan írnak, hogy számukra is nagy segítség, amiket ajánlok. Például tavasszal virágszirmokból építeni valamit, vagy botokkal bogarászni. Sokszor annyi csak a „gond”, hogy a szülők maguk sem gondolják, hogy a legegyszerűbb dolgokkal is lehet tartalmas a közös idő. Mert a gyerekeknek nem drága játékokra van szükségük, hanem törődésre, figyelemre.

A nagyobbik fiad már aktívan közösségbe jár, ő már egy másik korosztály. Készülnek nekik az új kártyák?

Amikor a nagyfiam elkezdett oviba járni, akkor találtam ki a Meséld el mesével-t, ami egy érzelemfejlesztő, kommunikáció, beszélgetés elősegítő játék. Ebben van egy kicsi borz, akinek a világa, egy tölgyes erdei világ, ami nagyon hasonlít a mi civilizációnkra, amiben megjelennek azok a helyszínek, meg szereplők, mint egy átlag gyermek életében. Tehát az intézmény, szülők, nagycsalád, játékok kint, bent, utazás, vásárlás, vagyis tulajdonképpen minden, ami körbeveszi a gyereket is. De nincsen rajta szöveg, csak ábrák, és ezek felhasználásával fejlesztik a verbális készséget. A nagyfiam – bár mindig választékosan beszélt –, például teljesen jól el tudja mondani, ki tudja mondani a kártyák segítségével, hogy az oviban milyen konfliktusai voltak, mi nem tetszett ott neki, milyen csalódásai voltak. A gyerekeket is feszítik az indulatok, érzelmek, amelyekre nem találnak szavakat, ezeket is meg kell tanulniuk.

A kártyacsomagban megjelennek az érzelmek is?

Igen, az összes alapérzelem szerepel benne, és tartalmaz szeretek, szeretve vagyok, éhes vagyok, szomjas vagyok érzet kártyákat is. Ezek mind nagyon fontosak, mert sokszor a feszültségnek az az alapja, és ezt is meg kell tanulni kimondani, hogy érzem magam, a testem, hogyan működik. Aztán vannak különböző élethelyzethez kártyák: orvos, repülés, uszoda stb., ezek segítségével el lehet mondani, vagy kirakni, hogy melyik helyzetben mi várhat rá. Vagy fordítva: átbeszéljük mi történt, milyen napja volt, és a szülő magáról is tud beszélni.

Ezeket mikortól érdemes használni?

Amikor a beszédfejlődés beindult, ami gyerekfüggő, két és fél, hároméves kortól, amikor már elindult a közösségi lét, és nem töltünk minden percet együtt a napból. Hogy vissza tudjunk egymáshoz találni, mert mind a két fizikai termékem arról szól, hogy közelebb hozza egymáshoz a szülőt és a gyermeket.

Közeledik az iskola és óvoda kezdés időpontja, amikor felerősödik az eltávolodás. Ez nagyon sok gyerek számára trauma, amitől a szülő is értelemszerűen befeszül, és kialakul egy ördögi kör.

Az iskoláról még nincsenek személyes tapasztalataim, az ovinál viszont azt láttam, hogy nem mindegyik gyerek érett rá csak azért, mert éppen betöltötte a harmadik évét. Már az óvodában is vannak szabályok, van nevelési terv, amin ugyanúgy végig kell menni, mint az iskolai tanterven. Sok gyereknek az egyhetes beszoktatási idő kevés a szülőtől való elválásra. Megjelennek az életükben új dolgok, formálódik a személyes világuk, az első barátságokkal kialakulnak a kötődések. Ez nagy váltás, ami feszültséget is okozhat egy gyereknél, és mivel a család egy nagyon összetett dinamikájú dolog, ha az egyik tagja kicsit feszültebb élethelyzetbe kerül, az mindegyik családtagon valahol lecsapódik, vagy érződik. A kártyáim akár ebben is tudnak segíteni, hogy ezt kibeszéljük, mert teljesen normálisok a nehéz érzések. A hét alapérzés közül tulajdonképpen egy pozitív van csak, az öröm, a többi mind nehéz érzés. Én például felnőttfejjel, a gyerekeim mellett tanultam meg, hogy mi a harag. Hogy mennyire egészséges érzés, és nem szabad elfojtani, mert ez egy figyelmeztető jel, hogy bántanak, hogy határátlépés történt. Vagyis a haragra tekintsünk úgy, hogy az a mi védelmünket szolgálja. Én örülök, ha a gyerekeim néha mérgesek, mert akkor tudom, hogy minden rendben van velük.

Mire érdemes figyelni, hogy az új közösségbe való beilleszkedés zökkenőmentesen, vagy minél kevesebb súrlódással menjen?

Beszéljünk a pedagógusokkal! Ne ellenségnek tekintsük őket, hanem csapattagnak, akik a család körüli háló részei, akik részei lesznek a gyerek éltének. Nagyon sok nehéz, szomorú történetet lehet hallani manapság, de ne ez legyen a kiindulópont. Tartsuk nyitva a szemünket, hogy ami történik az intézményben, az még belefér-e, vagy lehet, hogy közbe kell lépnünk, de alapvetően bizalommal közelítsünk a tanárok, óvónők, dadusok felé.

Ahogy említetted, voltak negatív példák mostanában, de talán az a hangsúlyos kérdés, hogy a gyerekek mernek-e, tudnak-e az őket ért sérelmekről beszélni? Meg tudják-e ezeket fogalmazni?

Gyakran megjelenik gyerekkorban a szégyenérzet, ami szintén egy alapérzelem. A legfontosabb, hogy a gyerekkel a maga szintjén mindenről beszélgessünk. A digitális világ, az okoseszközök nagyon sokszor olyan mértékben vannak jelen már kisgyerekkorban, ami egyértelműen rombolja a szülő-gyerek kapcsolatot. A bizalmat az első években kell felépíteni, amire aztán folyamatosan lehet tovább építkezni, de ehhez nem csak idő, türelem is kell. Én mindig biztatom a fiamat, hogy bármit elmondhat. Van ez az egyre népszerűbb szabály a titkokról, mi ezt is mindig átbeszéljük. Ha például anyát meglepjük tortával a születésnapjára, az jó titok, örömet szerzünk vele. De vannak a rossz titkok, amikor ránk szólnak, hogy nem szabad elmondani, de az feszít minket, rossz érzés rágondolni, és hogy ezeket mindenképpen mondja el nekem. Erről már 3 éves korban lehet velük beszélni, hogy minél korábban rögzüljön. És fontos, hogy a szülő is vállaljon felelősséget a saját hülyeségei miatt. Én örülök, ha a fiam visszajelez, ha nem teszik neki valami, amit én csinálok. Mert ettől lesz erős a bizalom, hogy tudja, hogy az ő véleménye is fontos.

Tiltva van nálatok a mobilhasználat, vagy van rá valamilyen szabály?

Nyilván látják, hogy van, mert használjuk, ezért tiltva nincsen, de játszani nem játszhatnak vele, néha videófelvételeket készítenek. Nálunk az interaktív dolgok, amik nagyon addiktívak, és még a felnőtt agynak is erős impulzusok, azok nem jőhetnek szóba. Illetve egyelőre nem, mert próbáljuk minél tovább kitolni ezek nélkül az időt.

És ezt mindig következetesen tudjátok tartani a családban?

Igen. A nagyfiam két és fél éves koráig egyáltalán nem nézett semmilyen képernyőt, mesét sem, most, amikor a kicsi alszik ez már jelen van az életében. De Csehszlovák régi mesékkel kezdte, nem a mostani trendi dolgokkal. Speciális, vagy ritkaságszámba menő játékaink sincsenek, örökzöld a duplo, a gyurma, rengeteg könyvünk van, és most már a társasjátékok is gyakran előkerülnek. De igazából nem is a játék a lényeg, hanem hogy tényleg rászánjuk az időt. Nem kell sokat egy nap, mindenkinek sűrű az élete, de akkor, amikor vele vagyunk, akkor tényleg rá figyeljünk, vele, hozzá kapcsolódjunk!

Hol lehet a kártyáidhoz hozzájutni?

A webshopunkban, a www.lassugyermekkor.hu oldalon. Augusztusban lett elérhető a megújult és kiegészült Meséld el: mesével! kártyacsomag. Hiányzott pár dolog belőle nekem is, és a követőim is javasoltak ötleteket, mint az egyedülálló nagyszülő, a lányos hangulatú kártyák és a születésnap, ami minden gyerek életében fontos, úgyhogy most már ezekkel is kiegészültek a borzos beszélgető kártyák.

Valamint van egy mondhatom sikertermékem, ami a legnépszerűbb az oldalon: ez egy digitális termék, az e-bookom, a Lassú Gyermekkor - slowparenting a hétköznapi gyakorlatban címmel, amiben összefoglaltam a személyes megéléseimet, meg a rutinjainkat, és ami szeptember elejétől a nagy(obb) családoknak szóló folytatásával lesz elérhető.