Sailor Moon a metrón - „A cosplay visszahúzott az életbe”

Pár hónapja, egy vasárnap délután vidám fiatalok piknikeztek a Városmajorban. Akik a családdal vagy a kutyával elsétáltak mellettük, bizonyára jól emlékeznek rájuk, ugyanis a társaság minden tagja jelmezt viselt. Többen hercegnőnek öltöztek, egy fiú cilinderben üldögélt, néhány lány folyékony latexből hegyes fület varázsolt magának. Az arcfestékkel senki nem spórolt. Valaki a Trónok harcából keltette életre az egyik karaktert, más a Sárkányok háza szereplőjének bőrébe bújt.

Az „őszköszöntő cosplay-pikniket” különböző programokkal dobták fel. Volt jelmezverseny, harcművészeti bemutató és Naruto-futás, ahol az indulók hátratett kézzel futottak. Rendeztek olyan röplabdabajnokságot, amelynél a játékosok egy takaró négy sarkát fogták, és csak pokróccal lökhették át a labdát az ellenfél térfelére. Többen festegettek. Nagy hangsúlyt kapott az edukáció. Az egyik résztvevő A Fudzsitól a cosplayig címmel tartott előadást. A négyfős kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a cosplayerek és közösségi média kapcsolatát taglalták, kitértek arra is, hogyan vigyázhatnak egymásra és magukra a különböző fesztiválokon.

„A cosplay arról szól, hogy van egy kedvenc karaktered egy sorozatból, egy játékból, akárhonnan, és felveszed a ruháját, megszemélyesíted. Gyakorlatilag ugyanúgy, mint a színész, amikor a színpadon megformáz valakit. Sokan fura szemmel néznek a cosplayre, mert nem értik, hogy micsoda, miközben ugyanezt a játékosságot megengedik maguknak farsang vagy halloween idején. Mi csak kitágítottuk ezt az időszakot – magyarázta a szervező, a Legally Weird művésznevet választó Vica, aki sokáig dolgozott színházi táncosként. A cosplay 2015 óta része az életének, de igazán csak a pandémia alatt kezdett el vele foglalkozni. ‒ Előtte külföldön laktam, de elvesztettem az állásomat, és haza kellett jönnöm az utolsó mentesítő járattal. Nagyon mélyen érintett a járvány. A depressziós időszakomon végül a cosplay lendített át, hogy a saját kezemmel alkotok valamit, nem pedig magamba roskadva ülök otthon. Elkezdtem varrni, díszíteni, majd videókat gyártottam a kosztümökről. Ez visszahúzott az életbe.”

Az őszköszöntő piknik csak baráti találkozó volt, amit harmadik éve hirdetett meg, de akit érdekel a szubkultúra, számtalan hivatalos rendezvényen találkozhat még a közösség tagjaival. A legnagyobb fesztivált, a MondoCont tízezren látogatják. A többség tizenéves, huszonéves fiatal, de például az egyik lány apukája hatvanon túl is beöltözik és kijár velük.

Furcsa és zavarba ejtő?

1877 tavaszán Verne Jules nehéz időket élt át: a felesége beteg volt, tizenéves fiuk pedig a hat hónapját töltötte egy javítóintézetben. Hogy a problémákról elterelje a figyelmüket, az író jelmezbált rendezett. „Bár a meghívókban nem írták elő, a legtöbb vendég valamelyik Verne-regény szereplőjének öltözött. Ez jól mutatja azt a rajongást és szenvedélyt, amelyet az író könyvei váltottak ki az olvasókból” – fogalmazott Cosplay című könyvében Andrew Liptak, aki a történettel azt szemléltette, hogy a műfaj gyökerei jóval a tévé és az internet előtti időkbe nyúlnak vissza. Később, 1939-ben a New York-i WorldCon science fiction konferencia résztvevői már viseltek „futurista jelmezeket”, de a mai cosplay Japánban indult a hetvenes években, először olyan eseményeken terjedt el, amelyeken a rajongók manga- és animekaraktereknek öltöztek. Magát a cosplay nevet is egy japán művész alkotta meg azzal, hogy összevonta a costume és a play szavakat.

Könyvében Andrew Liptak felidézi azt a jótékonysági rendezvényt, amelyen a társaival beöltözve jelentek meg. „Emlékszem, a bejáratnál álltam, amikor egy nő elhaladt előttem, és hangosan, hogy mások is hallják, azt dünnyögte: »Ez para.« Az arca eszembe jut minden alkalommal, amikor jelmezbe bújunk egy nyilvános eseményre, mert emlékeztet arra, hogy amit csinálok, azt a nagyközönség néha zavarba ejtőnek érzi. A többség kerüli a szemkontaktust, mereven maga elé néz, miután észrevesz minket az utcán. Sokat töprengtem azon, miért csináljuk mégis? Miért töltünk éveket azzal, hogy tökéletesítsük a jelmezünket? Miért öltözünk szuperhősnek, űrhajósnak, varázslónak? Miért kockáztatjuk meg, hogy nevetségessé válunk nyilvános helyen? Persze, ahány cosplayer, annyi válasz, de van egy mélyebb magyarázat, ami mindannyiunkat összeköt: szívesen képzeljük magunkat azoknak a karaktereknek, akiket bálványozunk, és szeretnénk az ő világukból egy kis darabot életre kelteni.”

Macskából párduc

„Az emberek sokféle ok miatt kóstolnak bele a cosplaybe ‒ mondja dr. Dura Mónika, a Mindwell Pszichológiai Központ vezérigazgatója. ‒ Ez a fajta kreatív tevékenység lehetőséget teremt arra, hogy akárcsak a pszichodrámában, új, idegen szerepeket, személyiségvonásokat is kipróbálhassanak, és megélhessenek olyan érzelmeket, amelyeket a mindennapokban esetleg elnyomnak. Ez a folyamat nemcsak önbizalmat ad, hanem segít jobban megérteni önmagunkat, felfedezni a rejtett erősségeinket, közelebb kerülhetünk ahhoz, akik valójában vagyunk. Egy kisiskolás kendő, köpönyeg vagy álarc segítségével félénk fekete macskából, ruganyos léptű, erős párduccá válhatunk. A fesztiválok, nyári hónapok idején nagyobb valószínűséggel fordul elő, hogy egy-egy társaság beöltözve járja a város utcáit élvezve a rájuk irányuló figyelmet, miközben privát személyiségüket védi, takarja és befolyásolja az épp viselt jelmez.”

Dr. Dura Mónika idéz egy 2021-es cikket is, amelyben Robert T. Muller arról értekezik, hogy a csípőficam vagy baleset miatt bottal járó ember a mozgásbéli eltéréseit a karakterbe ágyazhatja, amivel a figurát hitelesebbé is teszi, miközben az akadályozottságát többlet jelentéssel ruházza fel. Így a rá irányuló figyelem már nem negatív, hanem akár egyenesen pozitív színezetet is kaphat.

A valóság talaja

Persze a cosplay pszichológiai, különösen az identitásra, önértékelésre és érzelmi jólétre gyakorolt hatásai körül folytatott szakmai diskurzusok, kutatások sokrétűek, és néha ellentmondásosak is. Az viszont élesen kirajzolódik, hogy a lehetséges negatív hatások minden esetben összekapcsolódnak azzal, hogy valaki a cosplayt túlzásba viszi ‒ foglalták össze az eredményeket a Mindwell Pszichológiai Központ szakértői. „Ha a cosplayt egyensúlyban tartják a mindennapi élet más területeivel, akkor kifejezetten pozitív hatásokat eredményezhet. Azonban ha a valóságtól való menekülés eszközeként használják, vagy ha a cosplay az egyén életének központi elemévé válik, az elidegenítheti az egyént a saját énjétől, és problémákat okozhat a társadalmi kapcsolatokban és a mentális jólétben. Éppen ezért fontos, hogy a cosplayerek tudatosan figyeljenek arra, hogy megtalálják az egyensúlyt a szórakoztató önkifejezés és a mindennapi élet más területei között, hogy maximálisan kihasználhassák a cosplay által nyújtott pszichológiai előnyöket anélkül, hogy annak negatív hatásai érvényesülnének.”

Ezekről megkérdeztem a cosplay-piknik szervezőjét is. „Az, hogy ha valaki túl sok időt szentel a cosplaynek, és elveszti a valósággal a kapcsolatot, abszolút reális. De ez ugyanúgy vonatkozhat mondjuk, a gamerekre, akik annyit ülnek a gép előtt, hogy már kajálni is elfelejtenek, vagy azokra, akiket beszippant a képzeletvilág, akár olvasás vagy sorozatoknézés közben. Viszont ezek már szélsőséges esetek ‒ mondta Legally Weird. ‒ Miközben a másik oldalon számtalan pozitív dolog van. Például társaságba jár az ember, ami manapság, hogy itt vagyunk ennyien, a szabad levegőn, és a fiatalok mozognak ahelyett, hogy a képernyő előtt gubbasztanának, már önmagában pozitívum. Én is rengeteg kedves barátot köszönhetek a cosplaynek, az egyiküknek most voltam az esküvőjén, segítettem nekik a táncukban. Szóval amondó vagyok, hogy ha valaki esetleg átesne a ló túloldalára, a közösségből biztosan számíthat majd valakire.”

Cosplay-kisokos

Crossplay: amikor valaki a saját nemével ellentétes karakternek öltözik.

Furry: emberi tulajdonságokkal felruházott állati karakter.

Photoshoot: jelmezes képsorozat, amit profi cosplayfotós készít olyan környezetben (templom, erdő, elhagyatott környék stb.), amely az adott karakterhez köthető.

Craftmanship: olyan versenykategória, ahol a választott szereplő ruháját, kinézetét ‒ saját készítésű kosztümmel! ‒ minél élethűben kell visszaadni.

Performance: olyan versenykategória, amelynél a karaktert minél pontosabban vagy szórakoztatóbban kell eljátszani.