Sajátszabályos a gyerekem? Kapaszkodók, amik segítenek eldönteni
cikk
Boldog család
Sajátszabályos a gyerekem? Kapaszkodók, amik segítenek eldönteni
Az előző cikkben már megismerkedtünk a Sajátszabályos gyerekekkel. Láttuk, hogy a “sajátszabályosság” nem egy diagnózis, hanem egy olyan állapot, amelyben a gyerek gyakran nagyon rosszul érzi magát - főleg bizonyos helyzetekben. Ez számunkra, szülők számára is nagyon nehéz, mert sokszor mi sem értjük, hogy mi zajlik a gyerekünkben, miért úgy reagál valamire ahogy. Talán elképzelni sem tudjuk, milyen lehet neki az adott helyzetben, ha mi magunk még nem éltünk át hasonlót. Gyakran csak értetlenül állunk egy-egy reakció előtt, és amikor fáradtak vagyunk még nehezebb megértenünk hogy a gyerek mit miért tesz, miért éppen úgy működik, ahogy. Ez a tehetetlenség sokszor türelmetlenségben, kiabálásban, veszekedésben tör utat magának.
A kisebb gyerekek pedig még szinte egyáltalán nem is tudják megfogalmazni, hogy mit éreznek ilyenkor, a nagyobbak szavai viszont nagyon sokat elárulhatnak, ha türelmesen és figyelmesen meghallgatjuk őket.
Éppen ezért kértük meg azokat a gyerekeket, akik már elég nagyok ahhoz, hogy meg tudják fogalmazni, mit éreznek, mit gondolnak, hogy mondják el, ők hogyan látják, milyen számukra a világ. Abban bízunk, hogy ezek a mondatok, mini, de sokatmondó történetek segítenek bepillantani a Sajátszabályos gyerekek fejébe, belső világába, gondolataiba - és így talán tudunk mindannyian kapcsolódni ezekhez a gyerekekhez.
könnyebben
Hallgassuk meg őket:
● "Ha a gondolatomban megszakítanak, elromlik a napom és egész nap sírni fogok"
● "Amíg végiggondolom a gondolatomat, addig ne szóljon hozzám senki, mert ordítok!
● "Amikor nem jut valami eszembe, például az iskolában, megkérem az egyik barátomat, hogy juttassa eszembe. Belülről idegességet érzek. Buta vagyok."
● "Hogyan értesz meg valami új dolgot?" "Először feldolgozom az agyammal. Erőlködőm, hogy megértsem."
● "Ha egy olyan órán vagyok, amit nem szeretek, a természettudomány, az nehéz, mert túl sok szó van. Csak eltűnik, amit tudtam!"
Ezeknek a gyerekeknek nagyon kell koncentrálniuk és ezzel hatalmas erőfeszítésükbe kerül, hogy megértsék mindazt, ami körülöttük zajlik. És sokszor még így sem sikerül teljesen. Könnyen elvesznek az információk forgatagában, és gyakran úgy érzik, hogy kimaradnak az eseményekből. Ez feszültséget szül bennük, hamar stresszessé válnak, szorongani kezdenek, ami végül akár teljes kiboruláshoz, sőt dührohamhoz is vezethet.
●"Nem értettem, hogy mi történik körülöttem. Azt se értettem, hogy miért kell itt lennem ezen a helyen, és mik ezek a dolgok, amiket az óvónők kérnek tőlem, miért nem játszhatok otthon."
● "Amikor csak úgy játszani kellett, akkor elvoltam, de amikor foglalkozások voltak, akkor semmit nem értettem. Csináltam valahogy, mert muszáj volt, de nem tudtam mi történik, csak próbáltam valamit csinálni."
Gyakran azt sem értik, hogy miért kell az adott helyzetben lenniük, visszavágynak a biztonságot jelentő helyre, személyhez vagy szituációba. Ilyenkor inkább magukba fordulnak, egyedül játszanak, nem barátkoznak a többiekkel. Ha mégis muszáj együttműködniük, akkor megpróbálják utánozni a társaikat, de valójában nem tudják, nem értik mi történik körülöttük (sőt velük) és miért.
● "Ha egy baba sír a közelben, nem tudok figyelni arra, ami történik, elfelejtem, mit akartam mondani, mire gondoltam."
● "Bejön a fejembe egy gondolat, és amíg azt meg nem oldom, nem tudok figyelni"
● "Én nem játszom ilyet, mert nem vagyok jó benne és nem fogok nyerni"
● "Van egy érzésem, hogy a fejében rosszat mond valaki rólam, de nem a szájával és nem merek megkérdezni semmit, mert butának fog gondolni."
A Sajátszabályos gyerekek gyakran már az iskolába lépésre teljesen elveszítik az önbizalmukat. Úgy érzik, hogy mások, mint a társaik, hogy másoknak könnyebben megy, másoknak sikerülnek a dolgaik, míg nekik nem. Egy idő után feladják a próbálkozást, mert a folyamatos kudarcot ők sem szeretik.
Van, hogy egy-egy ilyen gyerek kompenzálni próbál, és azokra a képességekre, tulajdonságokra épít, amelyekben valóban jó: ha nem érti a beszédet, olyan dolgokról próbál meg beszélni, ami ellesett valahonnan, vagy amit megért, még akkor is ha nem megfelelő az adott helyzethez. Esetleg elbohóckodja a tevékenységeket, inkább mindenből viccet csinál, mint hogy butának, “bénának” tartsák. “Bébikönnyűnek” titulálja azokat a játékokat, amikben nem akar részt venni, pedig valószínűleg ezek nehezek számára, és fél, hogy nem fog sikerülni.
● "Csúnyán eszik mellettem, zavar, én nem akarok mellette enni, nem vagyok már éhes"
● "Ha vesztek egy játékban, elkezdek kirage-elni. Mérges leszek."
Sok gyereket bizonyos dolgok jobban zavarnak, mint másokat. Szeretnének játszani, részt venni a közös tevékenységekben, de képtelenek elviselni, ha veszítenek, nem tudnak koncentrálni, ha vizes/koszos/homokos lesz a kezük. Már attól is befeszülhetnek előzetesen ha olyan pulóver van rajtuk, aminek nem bírják az anyagát, vagy a címkéjét. Néha egy apró változást a környezetükben hatalmas problémának érzékelnek. Ezeket a legtöbb ember el tudja viselni, ők viszont nem. Bármennyire is furcsa és idegesítő lehet számunkra a viselkedésük, felnőttként tudnunk kell, hogy nekik ezek a helyzetek valóban nehezek. Természetesen segítenünk kell nekik abban, hogy hogyan léphessenek túl ezeken az érzéseken, de mindenek előtt meg kell értenünk, és el kell fogadnunk őket.
Érdemes beszélgetni velük, megkérdezni hogyan érzik magukat egy-egy helyzetben, hogy megértsük, mi is zajlik bennük. Más módszerekkel is szóra bírhatjuk őket, játékkal, mesével, közös élményekkel, ilyenkor talán jobban megnyílnak. És ha jobban megértjük őket, egy picit könnyebben megy az elfogadás, és talán öt perccel tovább bírjuk mi is kiborulás nélkül.
Szerző: Harsányi Eszter
Ha tetszett ez a cikkünk, kérlek olvasd el ezeket is:
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója
Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
