Mögé látni a „jól vagyok”-nak: Így születik film a kamaszkori szorongásból és testképzavarból

A kamaszlány már fiatal kora óta foglalkozik filmtervek készítésével, így nem meglepő, hogy a filmterve ilyen nagy sikert aratott. De vajon honnan jött az ötlet, és mit szeretne megmutatni a fiatalok problémáiból? Erről kérdeztük az alkotót.

Z.B.: Volt olyan pillanat a történet megalkotása közben, amikor te is másképp kezdtél gondolkodni a saját testedről?

D.C.R.: Nem is a történet során fogalmazódott meg ez bennem, hanem - mert az szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy ebben azért vannak személyes szálak - még előtte elgondolkoztam, hogy ha az evészavarral küzdő emberek így gondolkodnak magukról, akkor vajon az én testemet hogyan látják. Szerencsére nekem nem volt ilyen jellegű problémám. Persze a magasságom volt, hogy feszültséget okozott bennem, de más bajom nem volt sosem. Inkább, mint egy külső szemlélő, egy barátnő tapasztaltam a testképzavarral járó problémákat.

Z.B.: Mit gondolsz, mi az, amit félreért a környezetünk az evészavarral és a mentális nehézségekkel kapcsolatban?

D.C.R.: Szerintem azt nagyon fontos tudni, hogy az evészavar esetében nem az a betegek célja, hogy vékonyak legyenek. Nem ez az alap szituáció, mégis sokan ezt gondolják. A mentális betegségekről pedig általánosságban elmondható, hogy mindenki azt gondolja, hogy a saját problémája kevés, másokéhoz képest. Szerintem viszont mindenki problémája ugyanolyan fontos. Mindenki küzd valamilyen nehézséggel, és ezt senkiéhez sem kell hasonlítani.  

Z.B.: Honnan érkezett az inspiráció egy ilyen téma feldolgozásához? 

D.C.R.: Voltak a környezetemben számomra fontos emberek, akik testképzavarral küzdöttek. Ettől függetlenül szeretném, hogy a filmem ne csak erről szóljon. Ez nem egy anorexia történet, sokkal inkább szól a segítségkérésről. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az, hogy tudjunk beszélni a problémáinkról, és ez lehet bármilyen fajta probléma. Ebben viszont én is érintett vagyok, hiszen nehezen nyílok meg és nehezen beszélek a nehézségekről. Önmagamnak is segítek a filmem által, és tudatosítom, hogy ez egy fontos téma.

Z.B.: Szerinted miért ilyen nehéz manapság sok fiatalnak beszélnie az őket érintő problémákról, szorongásról? 

D.C.R: Nem szeretném csak a telefonra fogni, de szerintem fel sem tudjuk fogni milyen nagy hatással van ránk a közösségi média. Látjuk a tökéletes influenszereket, akik látszólag boldogok, sikeresek. Azt hisszük, hogy ahhoz, hogy mindezt mi is elérjük, olyanoknak kell lennünk, mint ők. Hiszen nekik biztosan nincsenek problémáik, tökéletesek. Azzal, pedig, hogy mi beismerjük, hogy vannak problémáink, úgy érezhetnénk, nem vagyunk elég jók. Ezért aztán nagyon nehezen ismerjük be, ha küzdünk valamivel. 

Rebeka filmterve olyan problémákat helyez a középpontba, amelyek sok kamaszt érintenek, mégis gyakran rejtve maradnak a külvilág előtt. A családi változások, a magány és a kapaszkodók elvesztése olyan nehézségek, amelyekről fontos beszélni. A Segítség, jól vagyok! filmterv ezekre a láthatatlan küzdelmekre irányítja a figyelmet, és arra emlékeztet, hogy a látszólagos jólét nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki valóban jól van.

Ha a te gyereked is küzd problémákkal, vagy ismersz a környezetedben ilyen gyereket, fiatalt, keresd a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt vagy  Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt.