Boldog család
"Utálom magam fürdőruhában!" - segíts megküzdeni gyerekednek a negatív testképpel!
Nyáron nincs iskola, de a vizsgahelyzet marad. Átköltözik a strandra. Csak ezúttal nem a tudásra, hanem a testre adnak osztályzatot – nézik, mérik és értékelik.
A világ bármely strandjára tévedjünk is, ha jól körülnézünk biztosan találunk legalább egy tinit, aki nyakig törülközőbe burkolózva gubbaszt az árnyékban. Először elhitetjük magunkkal, hogy biztosan csak fázik, de miután mi már többedjére lubickolunk a hűs vízben és ő még mindig páncélként védi magát a teste köré csavart anyaggal, már világossá válik, hogy mindez a szégyentől és a kisebbrendűségi érzéstől védi őt. Pedig hány kamasz lány és fiú futhatna önfeledten a vízbe, ha nem hasonlítanák magukat elérhetetlen ideákhoz? Hány nyarat vesztegetnek el azzal, hogy szükségtelen harcokat vívnak a tükörképükkel? És vajon elkerülhetetlen, hogy ezen mindannyian keresztülmenjünk?
Nem a tükör az ellenség, hanem az elme
A testképzavar nem mindig hangos. Néha csak annyi, hogy a gyerek nem akar bemenni a vízbe. Feszeng a próbafülkében vagy nem akar fotózkodni. Ilyenkor nem a test beszél, hanem a belső kritikus és sokszor egy egész kultúra suttog mögötte. „Nem vagy elég csinos. Nem makulátlan a bőröd. Ne mutasd meg magad!” Az, hogy miképpen tekintünk a fizikai megjelenésünkre, egy tanult és folyamatosan formálódó élmény, amelyre hatnak a kortársak, a szülők megjegyzései és a média is. Azonban a testkép nem az, amit a tükör mutat. Hanem az, ahogyan Egy vékony testben is lehet mély szégyen. Egy túlsúlyosban is lehet béke. Amikor testképzavarról beszélünk, akkor egy torzult észlelésről van szó. . Egy történet, amit a gyerek önmagáról mesél. És ahogy minden történetnek, ennek is van eredete.
