Szülők közt
Szemfelnyitó a free range kids mozgalom, ami arra ösztönzi a szülőket, hogy ruházzák fel sokkal nagyobb felelősséggel a gyerekeiket!
Te mikor küldted el utoljára boltba a gyereket? Mikor kérted meg, hogy intézzen el egy csekket (helló, iCsekk alkalmazás), készítsen uzsonnát a kistesójának, menjen el egyedül az edzésre, pakoljon be magának a másnapi sulihoz? Ha nálatok rendszeres az ilyesmi, akkor veregesd meg jól a vállad, mert egyáltalán nem ez az általános. A kutatók - például Michael Winterhoff német pszichológus - már jó pár éve arról beszél, hogy túlságosan puha környezetet teremtünk a gyerekeinknek - azaz mindent megcsinálunk helyettük -, ami elveszi tőlük annak a lehetőségét, hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak, mi pedig totál kiégünk ebben szülőként.
Erre egyfajta közel sem újkeletű válasz, a free-range kids mozgalom, amit Lenore Skenazy, író, műsorvezető indított el. A mozgalom lényege, hogy „a szabadon nevelkedő gyereket okos, fiatal, szinte bármire képes egyénként kezelik, nem pedig állandó figyelmet és segítséget igénylő csökkent képességűként.” Ugyanis a félelemre épülő társadalmunkban túl gyakran kezeljük a gyerekeket úgy, mintha képtelenek lennének hazasétálni az iskolából, elkészíteni a saját ebédjüket vagy fára mászni anélkül, hogy megsérülnének.Ők olyan gyerekek, akik vágynak arra, hogy önállóan cselekedjenek. És amikor megmutatják nekünk, hogy készen állnak rá, akkor egyszerűen megengedjük nekik. És ez jót tesz, nekik és nekünk is.
Aztán persze van olyan is, amikor valaki átesik a ló túloldalára, vagy legalábbis a mi nézőpontunkból. Az elmúlt időszakban egyre több olyan videó került elém a social media-ban, ahol - zömében ázsiai - egészen kicsi gyerekek felnőtteket megszégyenítő alapossággal és abszurd rutinnal indítják a napjukat.
A kommentszekciót figyelve van aki megjegyzi "Sokkal önállóbb, mint a férjem!", sőt, akadnak, akik helyre teszik a fanyalgókat, és elmagyarázzák "A gyerekek imádják megtanulni, hogy hogyan legyenek önállóak. A kislány finom motorikus képességeit fejleszti. El van foglalva, és ez nekik játék!".
A fentiek tükrében egy biztos: legalább egyszer tényleg szabadon kell engedni a gyerekeket - boltba, iskolába, hivatalba -, és amikor a visszajönnek, és izgatottak, vagy elrontottak valamit, mondjuk elfelejtették elhozni a visszajárót, akkor az valóban óriási tapasztalat lesz nekik, amiből építkezhetnek.
Ha érdekel, hogy más szülők hogyan gondolkodtak a témában, vagy megosztanád, neked mi a véleményed, akkor nézd meg a Szülők közt 6. részét!
43 cikk
dínó, Harry Potter és AI-fan

Bár még nem anyuka, a gyerekek ösztönösen keresik a társaságát. Legutóbb egy kislány életre szóló barátnőjévé fogadta, és 5 perc ismeretség után elhívta, nézzék meg közösen a „tengert”. Újságíróként és a Magenta Podcast társműsorvezetőjeként is keresi a nehéz témákat, amiket szívesen old fel viccel, adatokkal vagy személyes történetekkel. Saját neveltetéséből tudja: ahogy a gyerekeinkkel beszélünk, idővel a belső hangjukká válik. Ezért azt vallja, a megfelelő kommunikáció a gyerekekkel mindennél fontosabb.
Hasznos volt?