Biztonságban a neten
Felejtsük el a tiltásokat és inkább az edukációra koncentráljunk!
2016 óta a Tindert csak 18 év felüliek használhatják, azonban néhány kattintásunkba kerül olyan oldalakat találni, ahol a tinédzserek is párra lelhetnek. Elméletben legalábbis.
Az internet korában felcseperedő fiataloknak természetes, hogy a barátságokat és a párkapcsolatot is a virtuális térben alakítják ki és élik meg. Azonban az online ismerkedés során felmerülő kockázatok őket sem kímélik, sőt gyakran ez a korosztály a legveszélyeztetettebb. Legfőképpen azért, mert a felnőtt világ kihívásai túlságosan nagy terhet jelenthetnek egy éretlen személyiség számára. Pláne, hogy ezek az oldalak már 13 éves kortól elérhetőek és gyakran a szülők tudta nélkül regisztrálnak rájuk a tinik. Felelős szülőként persze óva intjük csemetéinket ezektől az alkalmazásoktól − de ez nem biztos, hogy elég.
Kifizetődő üzlet
Egyre több olyan randiapp jelenik meg a piacon, amelyek kifejezetten a tiniket célozzák. Egyszerű haszonelven működnek, hiszen a kamaszok azok, akik a legtöbb időt töltik a telefonjukon szörfözve, és a kíváncsiságtól fűtve gyorsabban is cserélgetik a partnereiket. Magyarul, nagyobb profitot termelnek. Életkori sajátosságból is fakadóan rájuk jobban hatnak a reklámok, a marketingfogások és hajlamosabbak ráfüggni a jobbra-balra húzogatásra. Azonban a túl korai belépés az online randizás világába olyan pszichés hatásokkal járhat, amelyek hosszú távon befolyásolják a személyiséget.
A bűvös 18-as
Azt, hogy hány éves kortól használhatók biztonsággal a társkereső alkalmazások, nehéz meghatározni, hiszen a gyerekek érzelmi és pszichés fejlődése eltérő ütemben zajlik. Míg egyes tinédzserek már 16 évesen felelősen tudnak döntéseket hozni, mások még 18 évesen is nehezen. Az érettséghez hozzátartozik az önismeret, az érzelmi stabilitás és az a képesség, hogy tudatosan kezeljük a kapcsolatainkat. Ezek a tényezők még egyes felnőtteknél sem feltétlenül alakulnak ki, nemhogy egy tininél. Az életkor helyett tehát sokkal inkább az érettségre kell fektetni a hangsúlyt, azonban a 17-18 éves korhatárt érdemes komolyan venni. Ennél korábban túl sok veszélynek vannak kitéve a gyerekek.
Veszélyekből nincs hiány
A serdülőkor önmagában is egy bonyolult időszak, amikor az identitáskeresés, a szociális beilleszkedés és az önértékelés kérdései kiemelten fontosak. Az online társkeresés azonban felgyorsíthatja ezt a folyamatot, sok esetben negatív módon.
· A „match” vagy „nem match” értesítések okozta stressz és szorongás intenzív érzelmi hullámokat idézhet elő, különösen, ha egy tinédzser még nem képes kezelni az elutasítást vagy a visszajelzések hiányát. Az online térben lévő anonim kommunikáció szintén súlyosbítja ezt, mivel sokszor érzéketlen vagy bántó kommentekkel találkozhatnak a fiatalok.
Szülői felügyelet és a bizalom kérdése
Most, hogy legszívesebben hét lakattal lezárnánk a tini telefonját, és soha többet nem adnánk a kezébe, vegyünk egy mély lélegzetet, és fogadjuk el, hogy nem ez lesz a jó megoldás. Manapság számos olyan alkalmazás és technológiai megoldás áll rendelkezésre, amelyek segítenek a szülőknek figyelemmel kísérni, hogy gyermekeik milyen tevékenységeket végeznek az interneten. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy kövessük az üzenetváltásokat, korlátozzuk a képernyőidőt és ellenőrizzük, kikkel lépnek kapcsolatba a gyerekek. Azonban érdemes megfontolni, hogy a túlzott kontroll gyakran bizalomvesztést eredményezhet. Ahelyett, hogy állandóan felügyelnénk őket, sokkal hatékonyabb, ha nyíltan és őszintén beszélgetünk a gyerekeinkkel az internet biztonságos használatáról. Ha megértik az online világ kockázatait és a megfelelő óvintézkedéseket, nagyobb valószínűséggel tudnak felelősen viselkedni.
Tiltás helyett edukáció
Beszélgessünk arról, hogy mit jelent egy egészséges kapcsolat és hogyan lehet különbséget tenni a valós és virtuális szerelem között. Az online társkeresés nem rossz dolog, de csak akkor lehet igazán értékes, ha megfelelő érzelmi intelligenciával és önismerettel állunk hozzá. A fiataloknak érdemes az életüknek ezen szakaszában olyan szociális készségeket fejleszteni, mint az érzelmek kifejezése, a határok meghúzása, valamint az önbizalom erősítése a külvilágtól kapott visszajelzéseken túl is. Mi szülők, pedig felejtsük el a tiltásokat és inkább az edukációra koncentráljunk. Tanítsuk meg a tizenéveseknek, hogyan ismerhetik fel a gyanús profilokat, hogyan védhetik meg a személyes adataikat, és hogyan kerülhetik el az érzelmi csapdákat. Az érettség fejlesztése elengedhetetlen, hiszen a jövőbeli kapcsolataikban – legyen az online vagy offline – ezek az alapvető készségek segíthetik őket abban, hogy egészséges, tiszteletteljes és kiegyensúlyozott párkapcsolatot alakítsanak ki.
78 cikk
pszichológus

Pszichológus, művészetterapeuta, feleség – de legfőképp egy nő, aki kíváncsi az életre. Írásaiban szüntelen keresi az embert és a mélységet, hogy a saját szűrőjén keresztül mutassa meg mindannyiunk közös történetét. Írásaiban egy-egy gondolatot szeretne átadni, amit aztán bárki zsebre rakhat, és elvihet magával az életnek nevezett úton.
Hasznos volt?