Boldog család
Szembesülni azzal, hogy egy szerettünk függőséggel küzd, rendkívül megterhelő. Hozzátartozóként sokszor nehéz eligazodni ebben a kiszámíthatatlan helyzetben, hiszen mi magunk is részesei vagyunk a függőség okozta érzelmi hullámvasútnak. Dr. Marjai Kamilla pszichológus, addiktológiai konzultáns abban segít, hogyan viszonyulhatunk a helyzethez hozzátartozóként, miként húzhatjuk meg a saját határainkat, és hogyan őrizhetjük meg a lelki egyensúlyunkat ebben az időszakban.
Z.B.: Ha egy szerettünk függőséggel küzd, nemcsak ő, hanem a környezete is megszenvedi a helyzetet. Hozzátartozóként gyakran mindenáron segíteni szeretnénk. Hol húzódik a határ a gondoskodás és a megmentői viselkedés között?
M.K.: Nem lehet hajszálpontosan elválasztani a két viselkedésformát. Fontos azonban, hogy különbséget tudjunk tenni a saját felelősségünk és a másiké között, miközben tiszteletben tartjuk egymás autonómiáját. Ez akár azt is jelentheti, hogy hagyjuk a másikat szembesülni a függősége következményeivel. A gondoskodás természetes igény, de ha már megakadályozza, hogy az érintett szembesüljön a problémájával, akkor a legjobb szándékunk ellenére is fenntarthatunk egy megmentői szerepet.
Z.B.: Hogyan beszéljünk a függőségről, ha a másik nem ismeri el a problémát? Van megfelelő időpont egy ilyen beszélgetésre?
M.K.: Nem biztos, hogy elkerülhető a konfliktus, hiszen ami a hozzátartozó számára egyértelmű, azt az érintett még nem feltétlenül látja problémának. Érdemes a saját megéléseinkből kiindulni: elmondani, mi aggaszt, mi ijeszt meg, vagy mi az, ami kibillent az egyensúlyunkból. Ezeket nehezebb vitatni, hiszen a saját érzéseinkről beszélünk.
Fontos az időzítés is: szer hatása alatt nem érdemes belevágni egy ilyen beszélgetésbe. A józan időszakokban viszont könnyen elhalaszthatjuk a konfliktust, így akár a végtelenségig várhatunk a megfelelő pillanatra. Nehéz belekezdeni egy ilyen párbeszédbe, de az elodázásával nem csökkennek a viselt terhek.
Z.B.: Mit tehet a hozzátartozó, ha úgy érzi, nem mehet tovább minden a korábbiak szerint, de a másik nem akar segítséget kérni?
M.K.: Érdemes átgondolni, miben tudjuk támogatni a másikat, és mi az, amiben semmilyen körülmények között nem tudunk részt venni. Ezek legyenek konkrét és következetesen betartható határok. Nem elvárható a hozzátartozótól, hogy ezeket azonnal képes legyen megfogalmazni, de némi támogatással eljuthat a tisztánlátásig, hogy a saját helyzetében mire mond igent és nemet
A segítség formája attól is függ, hol tart az érintett a függőségében, és mennyire motivált a változásra. Egy felkészületlen, kényszerű rehabilitációs próbálkozás könnyen kudarcba fulladhat. Ugyanakkor a motiváció idővel kialakulhat, akár egy szakemberrel való találkozás során is.
A hozzátartozó pedig akkor is kérhet segítséget, ha a szenvedélybeteg még nem áll készen erre. Fordulhat hozzátartozói csoporthoz, önsegítő közösséghez vagy szakemberhez. Nem kell megvárnia, amíg a másik is elindul a felépülés útján.
Z.B.: Mi történik a családdal, amikor a szenvedélybeteg kezelésbe kerül? Elég, ha ő változtat?
M.K.: Azt szoktuk javasolni, hogy ne csak a szenvedélybeteg, hanem a hozzátartozó is kezdjen el foglalkozni a saját megéléseivel. Mindketten terhelődnek ebben a folyamatban, ezért mindkét félnek szüksége lehet változásra és támogatásra. Még ha az érintett le is teszi a szert, nem biztos, hogy a kapcsolat azonnal alkalmazkodni tud az új helyzethez. Azok a kapcsolati szabályok, amelyek a függőség idején kialakultak, szermentesen már nem feltétlenül működnek. Ezeket is újra kell gondolni.
Z.B.: Hogyan néz ki a felépülés, és mire érdemes felkészülni a visszaesés kapcsán?
M.K.: A felépülés általában hullámzó folyamat, amelyet visszaesések is tarkíthatnak. Fontos tévhit, hogy a szer elhagyása egyenlő a gyógyulással. A függőség éveken át befolyásolhatja a személyiség fejlődését és a megküzdési módokat. Az érintettnek újra kell tanulnia, hogyan kezelje azokat az élethelyzeteket, amelyekkel korábban a szerhasználat segítségével próbált megbirkózni.
Ebben sokat segíthet egy intenzívebb terápiás szakasz, majd a felépülő közösséghez való kapcsolódás. Később más elakadások, például traumák vagy mindennapi nehézségek feldolgozásához pszichoterápiára is szükség lehet.
A hozzátartozónak közben azt is el kell fogadnia, hogy a bizalma akár meginoghat a visszaesés alkalmával. Nem várható el tőle, hogy minden körülmények között fenntartsa azt és a kapcsolat hullámzása is egy következmény lehet. A visszaesés megelőzésében fontos szerepe lehet a szakmai támogatásnak és az önsegítő közösségeknek, még tartós szermentesség esetén is.
Z.B.: Mi az a tévhit, amit a legfontosabb lenne eloszlatni a felépüléssel kapcsolatban?
M.K.: Azt a tévhitet lenne jó lebontani, hogy a szer elhagyása a végcél. Sokkal inkább egy kiindulópont, amely lehetőséget teremt arra, hogy az érintett újraépítse az életét.
A szenvedélybetegség nemcsak magát a beteget, hanem a hozzátartozóit megterheli. A sikeres felépüléshez azonban a kommunikáció újraszervezése és a változásra irányuló motiváció szükséges mindkét fél részéről. Fontos, hogy a szerettünk támogatása mellett magunkat, és a saját mentális egészségünket se hanyagoljunk el. Nekünk is végig kell mennünk a gyógyulás útján, fejlődésre és változásra van szükségünk, hogy aztán újra egymásra találhassunk.
6 cikk
hallgató, felfedező, állatimádó

Biankának a szülőség még messze van, de az írás annál közelebb. Szeret új embereket megismerni, információkat gyűjteni, majd azt úgy továbbadni, hogy mindenki számára érthető legyen az üzenet. Utazásai során számos különböző kultúrával, szemléletmóddal és gondolkodásmóddal találkozott, amelyek folyamatosan új inspirációt és ötleteket adnak számára. Különösen fontosnak tartja, hogy az új tapasztalatokból merítsen, és az eltérő nézőpontokat saját gondolkodásába, valamint munkájába is beépítse.
Hasznos volt?