Határokat, ne falakat építsünk a családi kapcsolatokban

A nem mögött mindig húzódik egy igen

Nagyon sokan úgy éljük az életet, hogy igen-emberek vagyunk. Minden receptorunkkal arra koncentrálunk, hogy ne okozzunk csalódást. Ez a családunkra nézve még inkább igaz. Nem mondhatjuk azt, hogy most túl megterhelő lenne számunkra egy családi ebéd, mert akkor mit szólnának a rokonok? A nemet mondás képessége azonban a határok kiépítésének első lépése. Csak azt felejtjük el gyakran, hogy minden nem mögött húzódik egy igen is. Nemet mondok az ebédre, de ezzel egyidejűleg igent mondok a saját szükségleteimre. Talán úgy jár a legkevesebb bűntudattal a „nem”, ha megvizsgáljuk, hogy mögötte milyen „igenek” vannak.

Csak természetesen

Minél természetesebben és nyugodtabban tudjuk kifejezésre juttatni az igényeinket (és így felállítani a határainkat), annál egyértelműbb lesz az a külvilág számára. Nem kell magyarázkodni, harcolni, egyszerűen csak nyilvánvalóvá kell tenni azt, hogy meddig tart a tűréshatárunk. A szakértők szerint az a legjobb, ha nem kérést, hanem kijelentést fogalmazunk meg. Olyan kijelentést, amelynek következménye van. Például nem arra kérem az édesanyámat, hogy ne hozza szóba a súlyomat, hanem kijelentem, hogy ha még egyszer megjegyzést tesz rá, akkor a saját érdekemben fel kell állnom az asztaltól és elmegyek.

Gyakorold magadon

Sokkal könnyebben tudunk határokat húzni másoknak, ha azt előtte magunkon gyakoroltuk. Ha úgy döntesz, hogy nincs rendben, ha a családtagjaid kritizálnak vagy szidalmaznak, győződj meg róla, hogy magadat is ugyanezzel a tisztelettel kezeled. A határok eredendően nehezek, mind annak, aki felállítja őket, mind pedig annak, aki a másik oldalon áll. Éppen ezért hitelesnek kell maradni. Ha bántom magam, akkor, hogy várhatom el, hogy mások ne bántsanak? Vagy, ha én megsértődők azon, ha valaki nemet mond nekem, akkor, hogy követelhetem mástól azt, hogy elfogadja a határaimat?

A türelem határokat terem

Csábítónak tűnik a gondolat, hogy egyik napról a másikra a határainknak köszönhetően máshogy fog bánni velünk a családunk. Viszont nem lehet a határokat varázsütésre felállítani, betartani és betartatni – főleg akkor nem, ha már évek óta negatív dinamikák uralkodnak a családban. Az első „nem” után, lehet, hogy felháborodás és hitetlenkedés érkezik a rokonaid részéről, mert egyszerűen nem fogják érteni, hogy mi változott. De minél többször teszel lépéseket azért, hogy jól bánjanak veled és tiszteljék a fizikai és érzelmi határaidat, annál közelebb jutsz a célhoz. Ebben a folyamatban lesznek hibák, megbocsájtások és újrakezdések, de igazán megéri. Hiszen olyan ez, mint a tánc: oda-vissza lépkedünk, néha rálépünk a másik lábára, de próbáljuk eltalálni egymás ritmusát, azért, hogy együtt élvezhessük a zenét.

Kapcsolódjatok egymáshoz még jobban családi társasjátékunk segítségével!

Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
A pszichológus 4 tippje: családi anti-stressz útmutató
Élni hagyni, igen, karácsonykor is