Hogyan segít a szülőség feldolgozni a saját gyerekkorunkat?

Talán nem is tudatos szinten történik mindez, csak azt vesszük észre, hogy indokolatlanul hevesen reagálunk néhány dologra. Amikor nem tudjuk megnyugtatni a síró gyerekünket, elfoghat a pánik, és teljesen kicsúszhat a talaj a lábunk alól. Ha gyerekként azt tapasztaltuk, hogy nem érkezik válasz a szükségleteinkre, hiába sírunk, kiabálunk vagy hisztizünk, akkor felnőttként egy ilyen helyzetbe kerülve fellobbanhatnak a saját meg nem értettségünkből fakadó negatív tapasztalataink. De az is előfordulhat, hogy történt velünk valamilyen szörnyűség – egy haláleset, bántalmazás vagy bármi más –, és amikor a gyerek ugyanabba az életkorba lép, amelyben a trauma ért minket, felszínre kerülnek az emlékek. Mi pedig automatikusan lereagáljuk őket a jelenben, mondjuk úgy, hogy elkezdjük jobban félteni a gyereket a kelleténél, még akkor is, ha rá nem leselkedik semmiféle hasonló veszély.

„Mindaddig amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni”

A fenti kijelentést C. G. Jung fogalmazta meg, ez az egyik kedvenc pszichológiai idézetem, amely mindent elmond arról, miért fontos, hogy minden lehetőséget megragadjunk sérelmeink feldolgozására. Ha szőnyeg alá seperjük őket, és nem történik meg a feldolgozás, akkor egyszerűen lemásoljuk a hozott mintákat, akár pozitívak, akár negatívak, és ugyanúgy folytatjuk, ahogy a mi szüleink tették. Felnőttként, főleg szülőként, lehetőségünk van azonban arra, hogy rehabilitáljuk magunkat, és meggyógyítsuk a belső gyermekünket. Ott él bennünk ugyanis egy kislány vagy kisfiú, aki még mindig törődésre vágyik. Ez az érzelmi részünk, amely gyermekkori élményeink nyomán alakult ki, és felnőttként is velünk marad. Amikor például egy kisgyermek sír, és mi türelmesen megvigasztaljuk, azzal a saját gyermekkori szükségleteinket is betöltjük, amelyeket talán annak idején nem kaptunk meg.

Megbocsátás

A szüleink nagy valószínűséggel nem akarták, hogy nehéz gyerekkorunk legyen. Amikor megértjük, hogy nem direkt okoztak fájdalmat nekünk, hanem egyszerűen csak nem volt lehetőségük feldolgozni a saját nehézségeiket, és begyógyítani a saját sebeiket, akkor meg tudunk bocsátani nekik. Ez pedig a legfontosabb dolog, amit csak tehetünk magunk és gyerekeink érdekében.

Második esély a boldog gyermekkorra

Ideális esetben minden szülő elvégezné a saját gyermekkorát érintő belső munkát, kellő önismeretet szerezne, és csak azután vágna bele a gyerekvállalásba. Akinek még nincsen gyereke, annak ez a legmélyebb szívből jövő tanács, amit csak megfogadhat. Jól tudjuk, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, és ez sokszor nem így történik. Szerencsére ilyenkor sincs minden veszve, mert a szülőséggel együtt kapunk egy második esélyt arra, hogy boldog gyerekkort teremtsünk a saját gyerekünknek, és ezáltal magunknak is. Csupán egy kis tudatosság kell hozzá és, hogy odafigyeljünk erre a két dologra:

1. Ismerd meg a gombokat magadon

Vannak helyzetek, amik azonnal benyomnak rajtunk bizonyos gombokat, ezeket nevezzük triggerpontoknak. Az első lépés, amit egy szülő megtehet, hogy felismeri azokat a szituációkat, amelyek erős érzelmi reakciókat váltanak ki. Például mindig felhúzod magad azon, ha a gyerek rossz jegyet hozott haza az iskolából? Akkor gondolkodj el azon, hogyan reagáltak a te szüleid a teljesítményre, és elég jónak érezted-e magad az ő szemükben. Hogyan hat ez az élmény a te reakcióidra? Mi az, ami a sajátod ebből, és mi az, amit csak megtanultál, és gondolkodás nélkül tovább viszel?

2. Tudatos reakciók gyakorlása 

Fontos, hogy ne reagáljunk automatikusan, mert azt általában a jól bevésődött mintáink mozgatják. Az előző példánál maradva, ahelyett, hogy kiengednéd a dühödet vagy csalódottságodat a rossz jegy miatt, adj magadnak egy perc szünetet. Ha most te lennél gyerek, és odaállnál a szüleid elé, milyen reakciót várnál tőlük? Minden kétséget kizáróan ugyanerre vágyik a te gyereked is. És amikor ezt megadod neki, valójában a saját gyermekkori énednek is megadod azt, amire egykor szüksége lett volna.