Boldog család
A nyári szünet sok szülő számára kevésbé a pihenésről, sokkal inkább arról szól, hogy megpróbálják összehangolni a munkát a vakációzó gyerekek igényeivel. Mindez nem csak logisztikai kihívás, de komoly stresszforrás is egyben. Ez a cikk a benne lévő eszközökkel azoknak szól, akik dolgozó szülőként szeretnének mentálisan és fizikailag is jelen lenni a nyárban.
A nyári szünet magában hordozza a szabadság érzését, de az illúziót is, hogy végre kevésbé kell „tervezetten” élni a mindennapokat. A valóság az, hogy extra szervezési és tervezési feladatok hárulnak a szülőkre, akik munka mellett igyekeznek felügyeletet és élményeket biztositani a gyerekeknek. Épp emiatt érdemes ezekben a hetekben is előre megtervezni a hetet és akár B tervvel is készülni, amihez szükség esetén nyúlhatunk.
Eszköz: próbáld ki a Tweek Calendart vagy TimeTree appot, amik kifejezetten szuperek, ha a családi programokat tervezed.
Kanapén ugráló gyerekek meeting közben, repkedő plüssök egy fontos prezi véglegesítésekor. Sokan dolgoznak nyáron home office-ban, miközben ezzel párhuzamosan gondoskodnak a gyerekekről is. Ha van rá lehetőség, társulj más szülőkkel, akár heti 1-2 napra. Így felváltva tudtok dolgozni és közben a gyerekeitek is összebarátkozhatnak.
Tipp: alakítsatok ki "gyerekirodát” a lakásban, készítsetek „kis meeting-sarkot” a gyerekeknek, amiben ők is „dolgozhatnak”, rajzolhatnak vagy alkothatnak.
A „mit együnk ma?” kérdés nyáron is napi szintű mentális terhet jelent. Ha nincs időd főzni, a közös étkezést akkor is érdemes megtartani, hiszen ez egy fontos kapcsolódási pont.
Tipp: a kis étkezésekre készülj „önkiszolgáló” opciókkal (a gyümölcstál vagy a zöldséghasábok nagyszerűek) vagy piknikezzetek a kertben.
Eszköz: töltsetek ki együtt vasárnap este egy letölthető nyári menütervező sablont vagy használd a Paprika App-ot a receptek rendszerezéséhez.
Nyáron sok szülő érez bűntudatot amiatt, mert nem tud egész nap közös programokat szervezni és mesebeli programokat biztositani a gyerekeknek. Ők azonban a nyárból a kapcsolódásra és a jelenlétedre fognak leginkább emlékezni, így érdemes az együtt töltött időt valóságos, egyszerű programokkal és jelenléttel megtölteni. Olvasás, kártyázás vagy egy közös fagyizás: a lényeg, hogy együtt éljétek meg.
Tipp: építs be napi egy „15 perces figyelemkapszulát”, amikor félreteszed a munkát, a főzést, a telefont és tényleg csak rájuk figyelsz.
A nyári napok könnyen összefolynak, ezért is fontos, hogy láthatóvá tegyétek az idő múlását és az élményeket. Ez segítheti a gyerekeket és titeket szülőket is az emlékek felidézésében és a kapcsolódásban.
Tipp: készítsetek közös kalandnaplót, fotófalat vagy nyári térképet.
Nem lehet és nem is kell mindent egyedül csinálnod. Nyáron is fontos, hogy segítséget kérj másoktól, ha erősnek érzed a terhelést. Gondold át, kik a bevonható családtagok, barátok, rokonok vagy keress egy babysittert.
Tipp: cseréljetek „fél-fél napokat” más szülőkkel: egyik nap ti vigyáztok az ő gyerekeikre, másnap ők a tiétekre.
Szülőként sokszor az öngondoskodást soroljuk leghátulra a fontos dolgok listáján. Pedig az önmagunkra fordított idő a mentális egészség egyik fontos pillére.
Tipp: építs be 1-1 „mikro-énidőt”: séta, 5 perc meditáció, néhány oldal elolvasása, naplózás. Nem a mennyiség a cél, hanem az, hogy rendszeresen törődj azokkal a dolgokkal, amik igazán feltöltenek.
Eszköz: Próbáld ki a Noisli vagy a Balance meditációs appot vagy készíts saját „én-idő lejátszási listát” Spotify-on.
A gyerekek nyári szünete kifejezetten nagy kihívás szülőként. Talán te is azt éled meg néha, hogy nem mindig sikerül minden úgy, ahogy eltervezted. Ettől még lehet a nyárban kapcsolódás és figyelem. Lehet benne dinnyézés a kertben, sátrazás, egy tízperces futás vagy egy „most csak rád figyelek” pillanat. Engedd meg magadnak az érzést, hogy elég jó lesz a nyár úgy, ahogy van. Hogy nem a tökéletesség a cél, hanem az, hogy jelen legyél.
Ehhez azonban különösen fontos az is, hogy megtaláld a saját kapaszkodóidat. A fenti ötletek nem egy tökéletes rendszert kínálnak, inkább kis, gondolatébresztő lépéseket és valódi kapaszkodókat. Olyanokat, amik nem elvesznek, hanem adnak: teret és időt. Magadra is.
Szerző: Szijjártó Linda
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?