Boldog család
A Szülők Napja egy olyan esemény, amely egyszerre kínál tudást, inspirációt és kapcsolódási lehetőséget – laza hangulatban, mégis mély témákkal. A kezdeményezés mögött két elhivatott közösség áll: az Edisonplatform és a Connect. A szervezőkkel, dr. Borsos Dorottyával és Baráthi Tamással beszélgettünk a rendezvény ötletéről, céljairól és a legfontosabb szülői dilemmákról.
- Mi adta az ötletet a Szülők Napja megszervezéséhez?
B. D.: Mi, az Edisonplatformmal a szülőket támogatjuk abban, hogy tudják, értsék milyen tudásra, milyen készségekre van szüksége a gyerekeknek. Nagyrészt online kapcsolódunk velük, de célunk minél többet találkozni a szülőkkel személyesen is, hogy olyan tartalmakat adjunk át első kézből, amelyeket a hétköznapokban is tudnak hasznosítani. Éppen ezért, amikor Tamás megkeresett minket azzal, hogy hozzunk létre valamit, ami a mai, 21. századi szülőnek szól, nem is haboztunk. A Szülők Napjára szeretnénk elhozni az érdeklődőknek azokat a szakértőket, ismert embereket, szülőket és témákat – egy kicsit más köntösben – amelyekre mindenki azt mondja, „ja, igen, erről tényleg kell beszélni”. Látjuk, hogy minden szülő , és szeretnénk ebben társak lenni – olyan fontos témák mentén, mint a , az vagy például a amelyekről ma már nem lehet nem beszélni.
B.T.: Mi, a Connect közösséget szervezzük, ami alapvetően egy nagyvállalati és vállalkozói közösség. A Connect indíttatása mindig az volt, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, és próbáljuk meg feltérképezni és rámutatni, hogy soha semmilyen kihívással vagy problémával nem vagyunk egyedül. Én is szülő vagyok, ráadásul vállalkozó szülő, ami különösen kemény terep. Nagyon sokszor felteszem magamnak a kérdést: hogyan lehet jó szülőnek lenni? Hiszen nincs ehhez egy tankönyv. Akár csak egy játszótéri beszélgetés során is arra a felismerére jutunk, hogy mindenki ugyanazokkal a problémákkal küzd. Vajon elég türelmes vagyok? Jó az a nevelési módszer, amit alkalmazok? A büntetés jó vagy rossz dolog? Rengeteg kétely van bennünk. Már az is segít, ha beszélgethetünk ezekről – ha egyszerűen csak „ventilálhatunk”. Ebből fakadt az a felismerés is, hogy nemcsak cégvezetők, vállalkozók vagy munkavállalók vagyunk – hanem szülők is. Szeretünk nagyban gondolkodni és kapcsolódni, ezért szervezzük meg ezt az egész napos eseményt!
- Mik most a legfontosabb kérdések, amelyekkel a szülők nap mint nap szembesülnek?
B.D.: Készítettünk egy szülői kutatást az ELTE Innovációs Laborral, amelyben többek között arra kerestük a választ: hogy vannak a szülők ma, mik azok a kompetenciák, amelyek szerintük a legfontosabbak lesznek a jövőben, és milyen tudást kell mindenképpen átadniuk a gyerekeiknek. A kutatás – amely közel 300 fő részvételével készült – egyértelműen rámutatott arra, hogy a hagyományos nevelési kérdések mellett egyre fontosabb lett a szülők számára az, amit mi idézőjelben úgy nevezünk, a „21. századi túlélőcsomag”. Az egyik legfontosabb üzenete a kutatásunknak az volt, hogy a szülők észrevették, más eszközökre van szükség, és másra kell fókuszálni. Például a top 1 kompetencia, amit a legfontosabbnak tartanak a fejlesztés szempontjából, az önbizalom és önismeret lett. Ebből is jól látszik, hogy mi a szülők legfőbb kérdése: hogyan lehet egy ilyen gyorsan változó világban magabiztos, önismerettel rendelkező gyereket nevelni?
B.T.: Azok a témák, amik a hétköznapokban ténylegesen előkerülnek – szintén beszédesek. Például a zsebpénz kérdése. Egyáltalán, hogyan tudjuk a gyerekeknek átadni azt, hogy mi a pénz értéke? Ugyanez a kérdés a digitalizációval és a digitális eszközök használatával kapcsolatban is előjön. A gyerek azt látja rajtam – vállalkozóként –, hogy egész nap telefonálok, a gépen dolgozom. Hogyan magyarázom el neki, hogy ez nem szórakozás, hanem munka? És egyáltalán: mit jelent az, hogy munkaeszköz? Miért nem tanulhat ő is tableten vagy telefonon, ha egyszer én is azt használom? A képernyőidő kérdése mindenkit érint. A szülők közül nagyon sokan küzdenek azzal az általános iskolai szakaszban, hogy mikortól adjanak a gyerek kezébe telefont. Az egyik oldalról ott van a biztonsági szempont – szeretném, hogy el tudjon érni, vagy én elérjem őt, ha valami történik. A másik oldalról viszont ott a nagy kockázat: miért adnánk egy 10-12 éves gyereknek saját mobilt? Szerintem most nagyon sok a kérdőjel a szülők fejében ezekkel kapcsolatban. Mi az, amivel valóban jót teszünk? Hogyan változik a világ, és ehhez hogyan kell nekünk alkalmazkodni? Valószínűleg egy értékváltás is zajlik. Ami 20 évvel ezelőtt még alapvetés volt, az ma már nem biztos, hogy megállja a helyét. És ezt jó lenne közösen, tudatosan végig gondolni, támogatva egymást.
- Hogyan gondoljátok, miként segíthetnek az ilyen események abban, hogy a szülők kevésbé érezzék magukat egyedül?
B.T.: Azáltal, hogy ki tudunk rakni ilyen kulcstémákat az asztalra, és kvázi kendőzetlenül tudunk ezekről beszélgetni, szerintem nagyon fontos dolog. Mi erre tudatosan szoktuk kérni a beszélgetőpartnereinket is – akik között vegyesen vannak területi szakértők és olyan szülők, akik valamelyikünk közösségéhez csatlakoztak –, hogy merjék felvállalni a saját dilemmáikat, kérdéseiket vagy akár gyengeségeiket is. Ezáltal azt gondolom, hogy érzékelhetővé, tapinthatóvá válik: nem vagyunk egyedül ezekkel a kérdésekkel. Nincs egyetlen embernél sem a „tuti recept”, de vannak utak, amelyeket be lehet járni, és ezekről tudunk nyíltan beszélni. Ettől lesz ez az egész nem is feltétlenül „megoldás”, hanem egy válasz bizonyos kérdéseinkre – egy kapaszkodó, ami elindíthat egy jó irányba. Számunkra nagyon fontos, hogy valódi szülői megélésekből dolgozunk – olyan hétköznapi szituációkból, amelyekkel bármelyikünk találkozhat. Ezeket a történeteket szülőktől gyűjtjük, míg a megközelítésekhez, megoldási lehetőségekhez szakértői tapasztalatokat hívunk segítségül.
B.D.: Nem az a célunk, hogy „tökéletes szülőket” neveljünk. Inkább az a szándékunk, hogy megerősítsük a szülőket abban, amit már ösztönösen jól csinálnak, és ahol kérdés merül fel, ott adjunk néhány gondolatébresztőt.
- Hogyan döntöttétek el, hogy mely témák kerüljenek fókuszba, és kiket hívjatok meg szakértőként? Mi segített abban, hogy valóban azt hozzátok el, ami most a szülőknek a leginkább számít?
B.D.: A témák kapcsán azokhoz nyúltunk, amelyek a huszonegyedik századi szülőséghez szorosan kapcsolódónak érződtek, amivel mi alapvetően is foglalkozunk az Edisonplatformban szakértőinkkel. Ezt természetesen a kutatásból kiesett témák is erősítették. Több olyan témát is közösen alakítottunk ki, amelyeket fontosnak tartottunk, és ezeket hozzuk most el a szülőkhöz. Inspirációt több irányból is merítettünk, de maga a szakértői tartalom, illetve a résztvevők nagy része is az Edisonplatform közösségéből kerültek ki.
B.T.: Még azokkal a közösségi tagokkal egészítettük ki, akikkel egyébként már mi a Connectnél a színházi programjainkon dolgozunk. Azokkal a szülőkkel, akikkel akár vállalkozóként, akár projektekben működünk együtt, és hasonló a gondolkodásunk. Egy nagyon jó közösség jött össze, ami szakértői és szülői közösség.
- Ha csak egyetlen üzenetet vihetne haza minden résztvevő a Szülők Napjáról, szerintetek mi lenne az?
B.D.: Sokszor érezzük szülőként azt, hogy nem csinálunk eleget. Hogy kéne még tudatosabbnak, türelmesebbnek, okosabbnak lennünk. De ha valaki ott van a Szülők Napján, az azt jelenti, hogy már most többet tesz. Már azzal, hogy eljön, megáll egy napra, kérdez, kíváncsi – azzal lépést tett. És ez nem kevés. Ez már tudatosság, ez már hatás. Szeretném, ha mindenki ezzel a megerősítéssel menne haza: Azzal, hogy itt vagyok, máris tettem valamit a gyerekem jövőjéért.
B.T.: Nyugodtan lehetünk bizonytalanok, sőt vállalhatjuk fel esetlenségünket, hiszen a szülőség tankönyvét folyamatosan újra kell írni. A párbeszédre való nyitottság, a félelmek, hibák, tapasztalatok megosztása mindenkinek segít.
Szerző: Hetyei Csenge
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?