Kommentválasz: Tanítsd meg a gyereked nem félni a félelemtől

A félelem és az elme csapdája

Dr. David Hawkins így fogalmaz: „Félünk a fájdalomtól és a szenvedéstől, az élettől, a szeretettől, a közelségtől, a visszautasítástól, a bukástól, Istentől, a pokoltól, a kárhozattól, a szegénységtől, a kritikától és a gúnytól, a csapdába ejtettségtől, az alkalmatlanságtól, a veszélytől, a rosszallástól, az unalomtól, a felelősségtől, a döntéshozataltól, a tekintélytől, a büntetéstől, a változástól, a biztonság elvesztésétől, az erőszaktól, az irányítás elvesztésétől, maguktól az érzelmektől, a manipulációtól, a lelepleződéstől, a tériszonytól, a nemiségtől, az önálló felelősségvállalástól, és félünk magától a félelemtől is.”

Ez a lista zavarba ejtő és egyben elgondolkodtató. A félelem az életünk része és sokszor tudatában sem vagyunk annak, hogy mennyi minden tart rettegésben minket. Globális fenyegetések, gazdasági bizonytalanság, környezeti kihívások – a hírek napi szinten bombáznak minket a félelemkeltő információkkal. És persze ott vannak a hétköznapi életünk félelmei is: elég jó szülők vagyunk? Nem rontunk el valamit? A félelem egy olyan elmeállapot, amely beszűkíti a gondolkodásunkat, és elhiteti velünk, hogy a legrosszabbra kell készülnünk. Becslések szerint az emberek 85%-a olyan dolgoktól retteg, amelyek aztán soha nem következnek be. Ez azt jelenti, hogy a félelmeink nagy részének még valóságalapja sincsen, mindössze a képzeletünk szüleményei.

A félelem nem óv meg, hanem korlátoz

A legtöbben azt hisszük, hogy a félelem szükséges a túléléshez. Úgy gondoljuk, hogy ha félünk, elővigyázatosabbak vagyunk, és ezzel megóvjuk magunkat. De valójában a félelem nem a biztonságot növeli, hanem csökkenti az esélyünket arra, hogy helyesen reagáljunk egy helyzetben. Ha pánikolunk, ha túl sokat aggódunk, akkor a stressz beszűkíti a figyelmünket, és éppen azokat a lehetőségeket nem vesszük észre, amelyek segíthetnének.

Érdekes megfigyelni, hogy a kisgyerekek nem félnek olyan dolgoktól, amelyektől a felnőttek igen. Egy kisgyermek addig nem fél a magasságtól, amíg meg nem tanítjuk neki, hogy félni kell. Nem fél a visszautasítástól sem, amíg a környezetéből nem tapasztalja meg, hogy ezt fájdalmasnak kell megélnie. A félelem tehát gyakran tanult viselkedés – és ha tanultuk, akkor át is alakíthatjuk.

Hogyan taníthatjuk meg a gyerekeket a félelem kezelésére?

1. Ne leplezzük a félelmet, hanem beszéljünk róla – A gyerekek érzik, ha mi félünk, és ha azt látják, hogy erről nem beszélünk, akkor azt gondolják, hogy a félelem tabu, amit el kell nyomni. Ezért érdemes így fogalmazni: „Én is aggódom most egy kicsit. Ez csak egy érzés, de együtt kitaláljuk, mit tehetünk.”
2. Adjunk nevet a félelemnek – A kimondott félelem elveszíti az árnyékát. Segítsünk a gyereknek megfogalmazni, pontosan mitől fél. Minél konkrétabb, annál kevésbé lesz félelmetes.
3. Meséljünk történeteket a bátorságról – A gyerekek imádják a történeteket. Meséljünk olyan helyzetekről, amikor valaki félt, de mégis mert cselekedni. Akár saját élményeinket is megoszthatjuk velük.
4. Tanítsunk nyugtató technikákat – A mély légzés, az ölelés, a közös nevetés, vagy akár egy apró rituálé is segíthet. Lehet egy jelszavunk is, például mondhatjuk együtt: „Bármi is történik, szeretettel és figyelemmel megoldjuk.”
5. Mutassunk példát a félelem átalakítására – Ha a gyerek azt látja, hogy mi nem hagyjuk, hogy a félelem uralkodjon rajtunk, akkor ő is megtanulja kezelni azt. Amint megerősítjük a saját és a gyerek önbizalmát is, felfedezzük az erőt magunkban, ami segít cselekedni és elengedni azt, hogy beleragadjunk a félelembe.

A szeretet mindig nagyobb, mint a félelem

Az érzelmek mindig párban vannak, mindegyik érzésnek megvan az ellentétpárja, amivel nem tud egyszerre jelen lenni. A félelemnek a szeretet a párja, a döntés pedig a mi kezünkben van, hogy melyiket választjuk és hagyjuk érvényesülni. Ha szeretetben vagyunk, akkor nem tudunk félni. Ha egy gyerek érzi, hogy nincs egyedül, biztonságban van, akkor a félelmei is csökkennek. Ezért a legfontosabb, amit tehetünk, hogy a félelem helyett a szeretetre helyezzük a hangsúlyt.

Amikor kimondjuk, hogy félünk, már tettünk egy lépést a felszabadulás felé. Amikor elfogadjuk, hogy a félelem az élet része, de nem vagyunk kötelesek elmerülni benne, már kevésbé fog hatalmába keríteni minket. És amikor a gyermekünket arra tanítjuk, hogy a félelem nem ellenség, hanem egy érzelem, amelyet kezelni és elengedni is lehet – akkor megadjuk neki azt az eszközt, amellyel bármilyen élethelyzetben biztonságban érezheti magát.

Mert a legrosszabb az, ha egyedül félünk. De a legnagyobb erő az, ha együtt nézünk szembe vele.