Kiborgokká válunk anélkül, hogy észrevennénk?

Egy pénzügyi vezető így fogalmazott:
"Nálunk a cégnél az a menő, aki még éjszaka 3-kor is levelet küld. Én meg reggel 6-kor kelek, a gyerekek miatt. Alig látom őket, mert délután is sokszor túlórázom. De ez mit se’ számít, mert aki éjjel ír e-mailt, arra mondják, hogy: na, ő keményen dolgozik, és őt istenítik.”

Ez nem egyedi történet. Valószínűleg mi is találkoztunk már hasonlóval. Talán mi is éreztük már, hogy „erre muszáj még valamit reagálnunk”, nehogy lemaradjunk a többiekhez képest. Esetleg „csak gyorsan megnéztünk” még egy videót, mert annyira érdekelt, vagy átpörgettünk még pár hírt. Mintha attól tartanánk, hogy kimaradunk valamiből. 

A magány csendesen beköltözött

De itt jön egy nem várt ellentmondás: miközben ilyen szüntelen összeköttetésben vagyunk a világgal, mégis egyre távolabb érezzük magunkat másoktól. Hiába az állandó elérhetőség, a WHO szerint a magány mára globális egészségügyi problémává vált. És ez nemcsak az időseket érinti. A felmérések szerint az európaiak több mint fele (52%), a magyarok 56%-a érzi magát egyedül. Ezt a többség a túl sok munkával magyarázza.  Különösen elgondolkodtató, hogy a magyar fiatalok körében mennyire erős az elszigeteltség érzése; tízből heten érzik magukat magányosnak, miközben folyamatosan kapcsolatban vannak – a digitális térben.  A 9-16 éves gyerekek hétköznap átlagosan napi két órát töltenek az internet használatával és másfél órát tévénézéssel. Hétvégén pedig ennél még egy-egy órával többet. És mi, felnőttek? Alig vagyunk kevesebbet a digitális világban. 

Míg az emberek 38%-a küzd azzal, hogy hogyan szabályozza az erre fordított idejét, addig a szülők felének okoz nehézséget, hogy megfelelő kereteket alakítson ki gyermeke eszközhasználatához. A kamaszok sincsenek könnyebb helyzetben: tízből hatan érzik úgy, hogy túl sokat vannak a képernyők előtt, és nem találják az utat vissza. Ezért talán nem lep meg minket a kutatások eredménye, amelyek szerint a fokozott internethasználat miatt csökken a család közös, tartalmas programokkal töltött ideje. Ez a hiány pedig lassan kikezdi az összetartozás érzését, gyengíti a családi kohéziót. Kapcsolódunk, de nem egymáshoz. Hogyan lépjünk innen tovább?

Szabadon dönthetünk – ez a mi igazi szuperképességünk

Nekünk, embereknek van valamink, ami a gépeknek nincs: szabad akaratunk. Míg ők a programjaik szerint működnek, mi képesek vagyunk bárhogy dönteni. A kérdés csak az: élünk-e ezzel a képességünkkel? És ha igen, mi mellett döntünk? Miben engedjük, hogy teret hódítson a virtuális világ az életünkben, és milyen mértékben engedjük ezt meg neki?  

Éppen ebben segít a Digitális egyensúly program. A második heti munkafüzet is arra hívja fel a figyelmet, hogy ne ellenségként vagy jóbarátként tekintsünk a digitális világra, hanem hasznos eszközként, melyet mi irányítunk. A feladatok abban segíthetnek, hogy úgy használhatjuk a technológiát, hogy az testi-lelki egészségünket támogassa és erősítse családi kapcsolatainkat. 
És ha úgy döntünk, közösen olyan új egyensúlyt teremthetünk, amiben minden családtag otthon érzi magát. Csatlakozz a programunkhoz! Folytassuk a digitális egyensúly felé vezető utat együtt!

Az aktuális munkafüzetet ITT találod!

Az előző kettőt pedig ITT és ITT!

Szerző: Pálkuti Noémi